11. fejezet

A sírkövön ez állt: Tony Denem 1993-2009.
Úgy éreztem kisiklik alólam a föld. Nem hittem el amit látok. Először komolyan azt hittem hogy csak képzelődök, mert hiányzik Tony, de nem. Miután párszor megdörzsöltem a szemem, tisztán láttam hogy ez a van a sírkőre írva. Úgy éreztem…azt hittem…azt hittem meghalok, de tudtam hogy ez lehetetlen lenne, még akkor is ha ember lennék.
-Ez…-és elkezdett patakoba hullani a könnyem.
-Szeretett téged.-válaszolt, fel nem tett kérdésemre Andrew.
-Hogy…mi…-dadogtam még mindig, a sokktól vezérlve.
Andrew ezekre a „kérdésekre” már nem válaszolt, hanem félrelökött és elkezde kiásni a sírt. Eltátottam a számat:
-Mit csinál maga?-rivalltam rá.
De persze hogy is képzelhettem volna hogy válaszol. Ügyet sem vetett rám. Nem tudtam elképzelni mit csinál és azt se hogy most én mit csináljak. Azt ugyebár értettem hogy Tony sírját ássa ki, de azt nem hogy minek. Talán Tony is…nem…az lehetetlen!...
Szaladtam egy kört a temetőbe, vagyis először el akartam menni de aztán meggondoltam magam. Mikor visszaértem Andrew még mindig a sírt ásta. Odaléptem, belenéztem a gödörbe és az ásó már kopogott a koporsón. Megijedtem. Most mi lesz? Elkezdtem hátrálni. Mr. Winter beleugrott a sírba, és-gondolom-kinyitotta a koporsó tetejét. Elbújtam egy sírkő mögé, de…vagy másfél percig nem történt semmi. Andrew se jött ki. Azt gondoltam…nem gondoltam semmit, de nem tudtam mit csináljak. Körülbelük 5 perc telhetett el mire Mr. Winter kimászott a gödörből és lenyújtotta a kezét. Megint elkezdtem hátrébb lépkedni, és becsuktam a szemem. Féltem…Andrew lejjebb csúszott hogy kisegítse Tony-t, és akkor…

^^)

na figyelem! tudom hogy egyesek nemnormálisnak fognak tartani, de engem így kell szeretni:Dkitöröltem a címlapsztorit és nincs másik blogom. ezt foom írni amég tudom, úgyhogy mostmár nem lesz szünet csak max akkor ha nem írok komikat:Dde ez remélem nem fog megint bekövetkezni:Dna csak ennyit akartam és jön a kövi feji még ma:D
cup-cup