10. fejezet

Hirtelen mintha valami mágneses erő húzott volna az Andrew-val harcoló vámpír felé, nekimentem, és azzal a lendülettel, kirepítettem a sírból, és az eszméletét vesztette. Mr. Winter zihálva, véres és csodálkozó arccal nézett rám, majd felkapott a hátára és csak ennyit mondott:
-Ne vegyél levegőt!-és elkezdett olyan gyorsan szaladni…mint egy…nemtommi, de a lényeg hogy csak az elmosódott foltokat láttam magam mellett. Már majdnem megfulladtam mikor hirtelen megálltunk. De…hol? A színház melletti sikátorba. Andrew ledobott a hátáról, majd beküldött a kukák mögé. Bementem, viszont mikor megint ordítást hallottam, akaratom ellenére előjöttem, és az Andrew-val harcoló „embert”- ha lehet ezt mondani-, ellöktem magunktól vagy száz méterre. Mr. Winter ismét úgy nézett rám, mint a temetőbe. Megint felkapott a hátára, én megint befogtam az orrom, és szaladtunk. Olyan volt mintha repülnék.
Csak az volt a baj hogy ez a „repülés” túl sokáig tartott, a tüdőmből elfogyott a levegő, és elvesztettem az eszméletem…vagyis…azt hittem. De igazából nem. Nagyon furcsa érzésem volt. Aztán megálltunk Megint a temetőbe voltunk. Ezt nem értettem:
-Mért jöttünk vissza?-kérdeztem Andrew-t, miközben körbenéztem a „hullavároson”.
Nem válaszolt, amit gondolhattam volna, mivel nem volt egy bőbeszédű lény. Egy sírkőhöz vitt, amin ez állt…

Ezer bocs hogy ez ilyen rövid lett, de azt akarom, hogy megöljön titeket a kíváncsiság:Pde holnap folytatom nyugi